Artone:
Mindig úton vagyok s ugyanoda utazom csak
nem uralom a tudatom, a zenében huzatot kap.
A tegnap függésein kutyagol holnap,
éjjelenként ezért ugatom a holdat.
Mindig úton vagyok,
de ugyanoda utazom csak.
Nem uralom a tudatom
a zenében huzatot kap.
A tegnap függésein kutyagol a holnap,
éjjelenként ezért ugatom a holdat.
Ezért kell testesen a bor csupaszon a csók csak,
tekintetem ezért tűnik lyukacsosnak.
A szavak nyelvem alatt kuporognak
ritkán szerencsés nyerő kuponok csak,
huzamosabb ideje,
éjjelenként ezért ugatom a holdat.
Szemeim pirosra főzte a másnap,
de kikönyökölnek belőle a vágyak.
Mint kitörött törzsek és leszakadt ágak
s úgy állok köztük mint egy kitömött állat.
De te meg én - fenn a világ tetején,
gyere legyél most te a hold és a zene fény,
fények és csillagok, szemfény és chill out.
Sajtosan lyukacsos szívünkbe beleég.

(Refrén 2x)
De te meg én - fenn a világ tetején,
gyere legyél most te a hold és a zene fény.
Fények és csillagok, szemfény és chill out.
Sajtosan lyukacsos szívünkbe beleég.

Lot:
Most...hogy ami régen volt, nincs meg,
S ablakomon belógnak a holdtincsek,
Szólít a csend, kinek szól dala?
Nekem nem kell több „Mi lett volna, ha..."
A sok nem-mosolyt, mi az arcon árnypalást,
A sok elszalasztott szárnycsapást,
a közömbös percekbe' felejtett örömből
kihallom, mert minden eremben dörömböl.
És szavakkal töröm föl, amíg csak
rájövök, örökzöld bennünk ez a jégcsap,
felenged, kiázok, aztán megint lefagy.
Mer' ami belőlem hiányzott, az mind te vagy.
Nincs ingyen felejtés, hiába
szeretnénk, belénk is jelet vés, ezért
éjjelenként... a szerelmet játsszuk el
szerepként, hogyha szédelegnénk,
Ha szoba szűk és nem elég, húzok, a csend ráz.
Nincs szüntelen menedék, ha nem vársz,
az emlék színtelen, a fájdalom szinte nagy,
mer' amit magamban kerestem, az mind te vagy.
BB...

Artone:
Tekintetem kitágul s túlfeszül mint egy elpattanó gitárhúr,
de csak pár darab holdszilánk hull bele,
kezem alól az idő kiszáguld
s nem marad lapomon csak a szó kisárgult helye.

Lot:
Meg te meg én, valahol
a gondolat szekerén szénaként szanaszét.
Az idő minden nevetést feldarabol
és nem hallasz más hangot, csak a panaszét...
Kopott kövek között, a múlthoz lett közöd,
a jelen meleg kezedbe keletkezett
és elszökött, ha van eszközöd, ugye te is
úgy őriznéd, hogy ne legyen szedett-vedett...

Artone:
Rég volt, de még érzem a csókod,
ahogy érzem a bort a torkomon még.
Azt is érzem, hogy úgy hagy foltot,
hogy a cigaretta csonkot roncsolom szét.

(Refrén 2x)