LoT: Az este hangulatába' nem kell a puha párna. Sok partyarc önmagát is otthagyja a ruhatárba'. Látod a termet már, elöntheti a slágereső, s nem tudod eldönteni, ez jelmezbál, vagy társkereső? Azért van sok hencegő boszorkány, mer' ez kell, a hercegnő meg botorkál szomorkás szemekkel, Azt hinnéd, hogy mindig sír... de mikor mosolyog, az megráz, mint a ringlispíl, az arcán a szinglis pír. De nem csak egy estét lopna, és akkor jön a kopp, ha nem vágod, hogy ezt meg nem oldja pénz. Kevés a világ összes csokra, de még azzal se sokra mész, ha bedumálod magad, te kis csókra kész Szókratész. ( Mert..) Hiába ordít, aki belül csak pislákol. A zene is lustán szól, s csak egy vagy a listáról, mer' az utcáról a mocsok, mint a csillámpor, rád ragad. Ébredj, hogy láthasd, csak egy árnyalak, mit hátrahagy! Ne vetkőzz ki magadból, csak bújj bele, s persze ne is úgy gyere, mint a régi gimidbe az új gyerek! Fogd ezt egy estének föl, ahol a zene elenged, s nem kapsz egyest énekből, ha a tornatermet bezenged, Hogy átéld... Ne zuhanj - magadon kívülre! Éld át - mielőtt az arcod kihűlne! Ébredj - nem lehetsz az ami rádragad! Az éjjel elrepül - és te a szárnya vagy! Artone: Ha a lazaság is görcsösen vigyázott póz csak, haver, hibás nyomon vagy, a fals imázs pofon csap. Színes lámpák alatt fakó szemű diszkontlények, pedig az izzó tekintetek az igazi diszkófények. Nőt egyet se látok, de nyüzsög a tánctér csajtól, nézem, hogy a sok kamu arc árnyékharcol. Ha lezsibbadok a hétköznapi háttérzajtól, engem a rapzene kábé mint a kávé hangol. Agyam hátsó rekeszébe, mit ez a bűvös kulcs nyit, ledobom a hétköznapokat, mint egy gyűrött pulcsit. A hangulatom karneváli, amolyan majd elválik. Ez felhevít reggelig a sok szar nem számít. A hangjegyeket a bejáratnál eltépi a basszus, hogy úgy üvölts hogy berekedj, vagy bújj össze és lassúzz. Az agyvizem nem válik a bortól fröccsé, csak ha ép ésszel, nem bírom magam, megtoldom a tudatom, egy hosszú lépéssel. Hogy átéld az estét másnap déltájt ébredsz, alig látsz ki, mert még sikolt a zene benn, A látkép tegnapról már rég szétmállt, csak az élmény marad meg a vörös csíkok a szemeden. (Refrén 2x) Lx24: Nincs se híd, se gát mi átsegít a fiatalság folyamán, csak várj meg itt, ez átrepít, és diadal vár odaát. Vagy vesd magad az árba, várva, kába hajnalod, Így a problémák helyett, csak az alkoholt s a zajt kapod. Mit hiszel? A zene-bona heve, hova visz el? Hajthatod: „a pénz az úr", de te is tudod, baj van ott. Ha csóró az olcsó pont jó, ha gazdag, más határt szabnak, lehet hordó, vagy Hennessy, látsszon a választás nagynak. Gépként kerestél, szeretnél inni a száz szó helyett. Hétvégén nevetnél, így lesz az éjszaka a játszótered. Legyen egy elismert elit hely, ha már a retro-terem nem jó nekem... ezt nem vicceld megint el. Hétfőtől-péntekig a dress code, a stressz volt, most a strasszkő a szerkód, ez mérföldkő évekig. A végső sör érkezik, egy befejezett álom, De a szemetekben én is az új fejezetet várom. (Refrén 2x)

Artone: Mindig úton vagyok s ugyanoda utazom csak nem uralom a tudatom, a zenében huzatot kap. A tegnap függésein kutyagol holnap, éjjelenként ezért ugatom a holdat. Mindig úton vagyok, de ugyanoda utazom csak. Nem uralom a tudatom a zenében huzatot kap. A tegnap függésein kutyagol a holnap, éjjelenként ezért ugatom a holdat. Ezért kell testesen a bor csupaszon a csók csak, tekintetem ezért tűnik lyukacsosnak. A szavak nyelvem alatt kuporognak ritkán szerencsés nyerő kuponok csak, huzamosabb ideje, éjjelenként ezért ugatom a holdat. Szemeim pirosra főzte a másnap, de kikönyökölnek belőle a vágyak. Mint kitörött törzsek és leszakadt ágak s úgy állok köztük mint egy kitömött állat. De te meg én - fenn a világ tetején, gyere legyél most te a hold és a zene fény, fények és csillagok, szemfény és chill out. Sajtosan lyukacsos szívünkbe beleég. (Refrén 2x) De te meg én - fenn a világ tetején, gyere legyél most te a hold és a zene fény. Fények és csillagok, szemfény és chill out. Sajtosan lyukacsos szívünkbe beleég. Lot: Most...hogy ami régen volt, nincs meg, S ablakomon belógnak a holdtincsek, Szólít a csend, kinek szól dala? Nekem nem kell több „Mi lett volna, ha..." A sok nem-mosolyt, mi az arcon árnypalást, A sok elszalasztott szárnycsapást, a közömbös percekbe' felejtett örömből kihallom, mert minden eremben dörömböl. És szavakkal töröm föl, amíg csak rájövök, örökzöld bennünk ez a jégcsap, felenged, kiázok, aztán megint lefagy. Mer' ami belőlem hiányzott, az mind te vagy. Nincs ingyen felejtés, hiába szeretnénk, belénk is jelet vés, ezért éjjelenként... a szerelmet játsszuk el szerepként, hogyha szédelegnénk, Ha szoba szűk és nem elég, húzok, a csend ráz. Nincs szüntelen menedék, ha nem vársz, az emlék színtelen, a fájdalom szinte nagy, mer' amit magamban kerestem, az mind te vagy. BB... Artone: Tekintetem kitágul s túlfeszül mint egy elpattanó gitárhúr, de csak pár darab holdszilánk hull bele, kezem alól az idő kiszáguld s nem marad lapomon csak a szó kisárgult helye. Lot: Meg te meg én, valahol a gondolat szekerén szénaként szanaszét. Az idő minden nevetést feldarabol és nem hallasz más hangot, csak a panaszét... Kopott kövek között, a múlthoz lett közöd, a jelen meleg kezedbe keletkezett és elszökött, ha van eszközöd, ugye te is úgy őriznéd, hogy ne legyen szedett-vedett... Artone: Rég volt, de még érzem a csókod, ahogy érzem a bort a torkomon még. Azt is érzem, hogy úgy hagy foltot, hogy a cigaretta csonkot roncsolom szét. (Refrén 2x)

Lx24: Hideg szelek igyekszenek elfújni a köntörfalat, tettetni mindent lehet, igaz csak az ösztön marad. Fellebben az álruhám mi évekkel a bőrhöz tapadt, Bámulj rám, szabad leszek! Nem földhözragadt. Önös szavak törnek fel, belém szorul szóból, de bolond szél fúj, bolond lyukból. Zenénk koron túl szól, s vágyat gyújt a szikra, a jelen bilincseit majd a jövő kulcsa nyitja. Papírra vetem, mit eddig nem kértem szebben, mert szavaim elhalnak a széllel szemben. "Azok nem jót jelentenek" Artone: Szelíden motorozok, de megvezet a nyomvályú. Honvágy gyúl bennem, mit a hideg szél hozzámfúj, nyelvem országút szavakból szalagkorlát, megremeg a kormányrúd attól mit a kanyarból lát. Pimasz álca csak aki igazán szabad, szabadon jár s nem vár vigaszt általad. De én bolond vagyok járasd velem a bolondját, csak játszuk komótosan ezt a fogócskát. Betörök tiszta szívvel, s visszaszívom, hidegen fúj át a szél izzadt izmaikon. "Jaj de szép ki szabadon jár" LoT: Tudom, az arcunkra háttérnek ráég, sok már rég átélt tett, s átlépett szándék. Csinálnám másképp, kiszedek most egy pár gazt, de hát az ember pont gyerekkort nem választ. Na erre mondj jó ön-fejlesztési módot, hogy mi volt ott, közben belém ivódott. Távol gomolygó múltamban tárolt komoly kór, mitől máig támolygom olykor. Szembefújt szemcsék a szétszakad emlékek, s nem lépek oda, hol a szél szava szent még. "Ha magamban szabad lennék" " Járnék én is ha járhatnék," Artone: De oda vágyok ahova nem vihet el a lábam csak görnyedve cipeli a hitemet a hátam hitem. „Ha magamban szabad lennék" Artone: Elrágódott addig hordtam a szivemet a számban elhidegült a testem és didereg a lázban. „Nem vagyok magamban szabad, kezemen lábamon lakat Nem vagyok magamban szabad, kezemen lábamon lakat." Lx24: Elakad most a sor, ahogy lelakatol a kor, de lepereg most a por és új tör fel. Ködösen farol el a múlt tőlem, rögös a jelen is, utat úgy törtem. Emlékszilánkok felsebzik a talpam, s mind vágy marad, mit megtenni akartam. „Nem vagyok magammal szabad!" Artone: az önáltaltátas szirénes altató dala von csak szarkazmus marad a felszarvazott szavakon egy tapodtat mozdultam s a falra tapadtam ezért marad lakatlan a hely mi talpam alatt van saját szívem fölött sincs hatalmam mert a kezemen lábamon lakat van „Kezemen lábamon lakat!" " Járnék én is ha járhatnék," „Ha magamban szabad lennék" " Járnék én is ha járhatnék," „Ha magamban szabad lennék" „Nem vagyok magamban szabad, kezemen lábamon lakat Nem vagyok magamban szabad, kezemen lábamon lakat."

LoT: Csak nézem a vásznon, hogy kéne aláznom, az állandóságot, ezt a vágy-fantomképet. De az élet csap szájon, hogy még égjen a lábnyom, én meg csak támolygok, ha más ajtón lépek be. Mégis a pontrendszerem ezredszer kompenzál, tök mindegy, hogy tesztelem, ezzel lesz komplett már. Hogy úgy igyekszem, mindig formáljam magam, nem mint a multiplexben, hol a jó már adva van. Ölbe tett kézzel nincs többet készenlét, ha az önbecslés elvén magad hősnek képzelnéd, változz látó szemek nélkül, ez bátor szerep, nem tudhatod, hogy nem egy pár rossz telet gátolsz-e meg! Mert egy élet maradt rád, ha kemény lett, harapd át, az eléd tett falatkák nem érnek fabatkát... A filmekből adaptált kalandvágy alatt én magamnál vagyok és ez garantált karantén. Lx24: Keserű számnak csak a fix ad ízt. Evezünk az árral, de merre vitt a víz. Messze már a part, de így kiszáradt sorsok, zúgóján is bátran vitorlát bontok. Erős a kar, bár a bárka délcegen halad , legyőz a kor, mára már a félelem marad hogy, ne rontsuk el, ne legyenek túlexpontált képek. Előttem betondzsungel, mégis út lesz hová lépek. A változás nem látomás, életem evilági társa, a következő állomás más megvilágításba. Mit rejt a negatív ha még egy vaku villan? Falak között élek, de a fény el alul illan. Refrén Ez volt, az lesz. Magad vagy a híd. Ha jársz még rajta, majd új szavakra tanít. Artone: Felnőttem a gyerekcipő mégse lett szűk, minden nap új kezdted zúg bennem és új félelem fűt. De ne hidd a régen elnyűttre se hogy végleg elhűlt, a hátunk mögé gyűlik ha a széllel szemben széteresztjük. Azt mondják, szükség szerint a hűség meging, szakértők fürkészgetik tudat alá gyűrt tűzfészkeink. A változás szele ha belekap, tüzifaként ropog a derekad, de ez nem felrúgni késztet csak új küzdésre int. Add magadat át, ha rég széttörött szavakon matat a szád, felkavar a vágy, de mer' a cél még ködös vacakol a haladás. S ha elapad a láz két szék között beragadok a pad alá, a szabadba látsz, de akad vagy száz kétség nyakamon csak az a lánc. Refrén x 8